2018. november 21.Hagyományainkhoz híven immár 22. alkalommal szervezte meg az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete a Kiskőrösi EGYMI kollektívájának támogatásával országos konferenciáját.
A november 21-én lebonyolított szakmai nap célja ebben az évben is az volt, hogy a szegregált gyógypedagógiai és az integráló többségi intézményeknek nyújtsunk szakmai támogatást. A rendezvényre országosan 40 település 57 intézményéből 162 fő (intézményvezető, pedagógus) regisztrált. A konferencia mottója ez alkalommal az „Együttműködés – Inklúzió – Esélyteremtés” volt. Valóban szükséges a különböző szakemberek magas színvonalú és elkötelezett együttműködése ahhoz, hogy inkluzív környezet alakuljon ki az integráló intézményekben. Ez által teremthetünk esélyt a különböző hátrányokkal küzdő tanulók/gyermekek mind sikeresebb társadalmi integrációjához.A részt vevők a délelőtt folyamán bemutató órákon/foglalkozásokon vehettek részt óvodától az általános iskolán át a készségfejlesztő iskoláig. A plenáris előadások 10 órakor kezdődtek. A Kiskőrösi EGYMI Utazótanári Intézményegysége által ellátott integráltan nevelt tanulók műsorát követően a megjelenteket Markó Ibolya intézményvezető és Dr. Benczéné Csorba Margit a EGYMI Országos Egyesülete elnöke köszöntötte. Vágó Ferencné a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója nyitotta meg a rendezvényt.
Plenáris előadások:
– Kihívások és lehetőségek a gyógypedagógiai intézmények fenntartásába
Pánczél János főosztályvezető Klebelsberg Központ
– Az integráció aktuális kérdései
Dr. Kiss László szakszolgálati és gyógypedagógiai referens Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság
– Gyógypedagógiai kérdések az Országos Köznevelési Tanácsban
Horváthné Moldvay Ilona gyógypedagógus, az Országos Köznevelési Tanács tagja,
a Kiemelt Figyelmet igénylő Gyermekek Tanulók Bizottságának (KIB) elnöke
– A tanfelügyelet és a pedagógus minősítés aktuális kérdései
Dr. Szikora Ágnes
főosztályvezető Oktatási Hivatal, Tanügy-igazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztály
– „Sajátos Nézőpontot Igényel” SNI – tananyag fejlesztési projekt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben
Hári-Horváth Krisztina pedagógus munkatárs Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
– Az autizmussal élő gyermekek integrációs lehetőségei
Szeleczki István nappali ellátás vezető, gyógypedagógus Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága
„Csodabogár” Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézménye
A délutáni műhelymunkákon a jelenleg országosan is megvalósítás alatt álló pályázatok szakmai tapasztalatait hallhatták az érdeklődők (EFOP 3.1.6; EFOP 1.4.4; EFOP 1.8.5). A Kiskőrösi EGYMI bázisintézményként is kihasználja azokat a lehetőségeket, amelyekkel támogathatja az integrációt. Ebbe a munkába pillanthattak be azok a vendégek, akik ezt a szekciót választották. Az EGYMI Országos Egyesülete elnöksége közgyűlést is szervezett a délutánra.
A visszajelzések alapján a konferencia aktuális tartalmakkal, megfelelő szervezésben került lebonyolításra.