Decemberi ITEM műhelymunkánk központi témája a bábterápia volt, melynek hatékonyságát, alkalmazásának jelentőségét két előadásból is megismerhették az érdeklődők.
Kocsis Brigitta gyógypedagógus azt mutatta be, hogyan fejleszthető az érzelmi intelligencia a mesepszichológiai eszközeivel. Prezentációjában definiálásra kerültek olyan fogalmak, mint a mesepszichológia, a mesediagnosztika és a meseterápia. Részletes képet adott a meseszereplők személyiségfejlesztésben gyakorolt hatásáról, egyes funkciójáról. Ismertette, milyen fejlesztő-, akár gyógyító hatást válthatnak ki a különböző mesetípusok (mondóka mese, láncmese, hangutánzó mese, gyógyító mese, nevettető mese, tanító mese). Előadását szakirodalmi ajánlásokkal gazdagította, segítve ezzel a pedagógusok és a szülők meseolvasásban gazdag mindennapjait.
Szeptember óta a bábterápia Judák Mihályné gyógypedagógus jóvoltából intézményünkben is megvalósul. A műhelymunka pontos képet adott arról, hogyan alakult ki a bábterápiás csoport, milyen változásokon ment keresztül, milyen dinamikával dolgozik, melyek az elért eredmények. A beszámolóból kiderült, hogyan alkalmas a báb a konfliktusok, lelki traumák, agresszió kezelésére és a vágyak, álmok megfogalmazására. A program különlegességeként a bábterápiás csoport is bemutatkozott, konkrétan szemléltetve azt, hogy a kreativitásnak, a spontenaitásnak milyen lehetőségei vannak. Az elfogadás, az egymásra figyelés és az együttműködés a terápiás eszköz további hozadékai. A pedagógus megváltozott szerepe, a facilitátori szerep a fenti kompetenciák kibontakozását nagymértékben támogatja.
Ezúton is köszönetet mondunk Kocsis Brigittának és Judák Mihálynénak!